Bock Pince – Innovatív Szőlőmag Újrahasznosítás

Végső fázisába érkezett a Bock Borászat kutatás-fejlesztési és innovációs  projektje, mely egy speciális, az eddig ismerteknél nagyságrendekkel nagyobb és kitűnő felszívódású, szőlőmagőrlemény-alapú táplálék kiegészítő kifejlesztését és gyártását célozta meg. A Bock család természetorientált hitvallását hűen jelképezi ez a fejlesztés is, mely az ökológiai szőlőtermesztés itthoni jelképévé emeli a Bock birtokot. Ezzel a fejlesztéssel elérhetővé vált számukra, hogy a szőlő feldolgozása alatt termelődő hulladékot minimálisra csökkentsék és ezzel egyetemben értéket teremtsenek, mely termékeik kedvező élettani hatásaként jelenik meg.

„Hiszünk abban, hogy a szőlőben fantasztikus dolgok vannak, amiből mindent még nem fedeztünk fel.” – Bock József

A Bock Pince egy merőben új és egyedülálló szőlőmagőrlemény alapú, a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfelelő termékcsaládot fejleszt ki a Pécsi Tudományegyetem Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézetének világszínvonalú kutatási laboratóriumának közreműködésével, valamint az Európai Unió és  magyar állam támogatásával. Mivel jelenleg ,ég nem ismert olyan szőlőmag alapú termék, amely tudományos mértékben gondolkodva is hatékony felszívódással rendelkezne, ezért a projekt során olyan, módosított felületű szőlőmagőrlemény-szemcséket állítanak elő, amely felszívódása nagyságrendekkel jobb más hasonló termékeknél. Ez a speciális, mikro őrlemény tabletta formájában is piacra kerül, azaz már kis mennyiségben is hatékonyan lehet fogyasztani, így napi egy-két tabletta fedezheti a terápiás dózist.

Dr. Márk László a kutatási projekt vezetője a következő sorokkal értékelte a projekt aktuális eredményeit.

„Kutatásaink során kimutattuk, hogy ezek az egészségvédő hatással rendelkező vegyületek jelentős, sőt világviszonylatban is kiemelkedően magas mennyiségben vannak jelen a Bock vörösborokban.  Azóta figyelmünket a borkészítés melléktermékére, a szőlőmagra fordítjuk, amelynek polifenol tartalma nagyságrendekkel magasabb, mint a boré.„