2021. szeptember 14.
élelmiszeripari üzem

Az augusztus 31-én zárult első pályázati szakaszt követően az Agrárminisztérium továbbra is fogadja a vidékfejlesztési program keretei között benyújtott élelmiszeripari és borászati pályázati anyagokat.

Az élelmiszeripari és borászati vállalatok komplex üzemfejlesztésére kiírt felhívás célja a magyar mezőgazdaság támogatása, a hazai, minőségi élelmiszerek piaci részesedésének növelése.

A támogatás segítséget nyújt az élelmiszeripari cégek kapacitásainak bővítéséhez, gyártástechnológiáinak megújításához, továbbá piaci terjeszkedésükhöz. A borászati üzemek számára is kiemelt lehetőségről beszélhetünk, ugyanis mind szőlőfeldolgozáshoz, must-, bor, pezsgő, illetve habzóbor kezeléséhez, mind pedig a tárolásához és érleléséhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseikhez vissza nem térítendő forrást vonhatnak be.

A felhívás az eddigi évekhez hasonlóan szintén a vidékfejlesztési program részeként jelent meg, egy apró, azonban annál jelentősebb változással. Idéntől a kis-, és középvállalatok mellett, a nagyvállalatok is lehetőséget kapnak pályázatuk benyújtására. Az intenzitás mértéke közép-magyarországi régióban 40%, míg a többi régióban elérheti az 50%-ot is. A támogatási összeg maximuma 5mrd Ft, mely 50%-a pozitív döntés után lehívható előleg formájában. A projekt megvalósítására 24 hónap áll rendelkezésre, a támogatói okirat hatályba lépésétől számítva.

A felhívás keretein belül a következő tevékenységek számolhatók el:
  • új feldolgozó eszközök/gépek/technológiai rendszerek
  • anyagmozgatáshoz/raktározáshoz/csomagoláshoz szükséges új eszközök
  • szállítójárművek
  • építmények kialakítása, bővítése, korszerűsítése
  • telepi infrastruktúra, közművek, parkolók, kerítések
  • megújuló energiaforrást hasznosító technológiák kiépítése
  • szolgáltatási költségek (pl. tervezés, projektmenedzsment, műszaki ellenőrzés) maximum 5%
  • informatikai eszközök és szoftverek

A REKONTIR Cégcsoport élelmiszeripari és borászati referenciáit IDE KATTINTVA tekintheti meg.

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email
Share on whatsapp
[ PROJEKTJEINKRŐL, PÁLYÁZATOKRÓL, RÓLUNK ]

Legújabb bejegyzéseink